2011. december 7., szerda

Patikárius története

Legutóbb megismerkedhettünk Lord Arios Szabad Kompániájának szabályzatával. Most lássuk az egyik "hőst", a Kompánia sok zűrös ügyének egyik túlélőjét, aki a sereg fogadatlan krónikásaként megpróbálta megörökíteni ügyes-bajos dolgaikat.


Patikárius (Aron Sellaken)
Faj: Ember
Kaszt: Boszorkánymester
Szülőföld: Abaszisz


Karakter leírás

Viszonylag magas (180cm), kiöregedett katona kinézetű ember. Bőrvértet visel, az övére csatolva bal oldalon hosszúkard, a jobbon tőr. A gyalogos katonák által gyakran használt vasalt bakancsot hord. Arca elég megviseltnek tűnik, erősen ráncos, látszik rajt a kora (40). Haja erősen őszül, katonásan rövidre van vágva. Fogai és a körmei sárgásra vannak színeződve a gyakori dohányzás és különféle drogok fogyasztása miatt. A seregben gyalogos katona volt és a kirurgusok segítője, különféle gyógyfőzeteket és mérgeket készített. A hosszú évek alatt szervezete hozzáedződött a leggyakoribb északi mérgekhez. A seregben a vezetők gyakran hagyatkoztak misztikus látomásaira, ezek különféle drogok használatából származnak (gyakorlatilag a hatodik érzék pszi diszciplina, eléggé megbízhatatlan álmok formájában).

Út a seregig 

Aron Sellaken egy kis faluban született az Onpor hegységben. A falucska lakosai egy azóta már nem létező boszorkány szekta – a K’wyet Dhow, az Istenné Válók - tagjai voltak. Hitük szerint a mágia gyakorlása lehetőséget ad arra az embereknek, hogy közelebb kerüljenek az istenekhez, lelküket ezáltal tudják magasabb szintre emelni az újjászületés ciklusaiban. Persze az istenné válás előtti egyik legmagasabb állapot beavatottnak lenni a szektában. Ha valamelyik szektatag már érezte magában az „erőt”, akkor rituálisan feláldozta magát és „istenné vált”, bekerült a szekta panteonjába és ezután hozzá is imádkoztak. Persze csodákat nem kellet várni ezektől az új „istenektől”, ez is a vallás része volt, a beavatott boldoguljon egyedül, hiszen az istenné válás küszöbén áll…
A kis Aron fejlődésére nagy hatással voltak az itt tapasztalt dolgok. Csodálatos hegyvidéki táj, hatalmas erdők, a fák között megbúvó kicsiny faluval, amely háromnapi járóföldre volt a legközelebbi emberi településtől. Idilli környezet lett volna egy fiatal gyermeknek, ha történetesen normális emberek lakják a falut. Az út az istenné váláshoz a mágián keresztül vezet, ezért a gyerekek játékai is különböztek az átlagostól. Nem kövekkel dobáltak célba, hanem villámmal, más gyermekek babáit fából vagy rongyból készítik, a kis Aron és társai babái az arra tévedt utazókból lettek (hiszen úgyis csak „alsóbb rendű” emberek és a gyerekeknek is meg kell tanulniuk a zombi irányítást).
És persze ott voltak az istenné válások… Az elsőt hat évesen láttam. Szörnyű volt, még ma is elevenen él az emlékezetemben. Krilian testvér felállt az oltárra, a falu többi lakosa körbevette és kántált. Krilian a szertartás csúcspontján…szabadon engedte a testében lakozó nyers mágikus energiákat…a saját villámai szaggatták szét. Kibaszott egy látvány volt és az a szag… Ez volt a legszörnyűbb, de később megszoktam. Amennyire az ilyet meg lehet szokni. Vagyis Aron megszokta, nem én!
"Visszaolvasva, amit leírtam eddig látom, hogy gyakran elvesztettem az események objektív szemléletét, pedig egy krónikásnak még a saját életét is objektívan kell szemlélnie. Most már nem fogom újra írni, mert egyrészt annyira lelkes nem vagyok, másrészt meg a papír is drága, harmadrészt meg senkinek nem fogom odaadni, hogy elolvassa. Én csak egy egyszerű zsoldos vagyok, aki a negyvenedik születésnapján írásra adta a fejét és hidd el, csak addig fogok írni, amíg ez a flaska lőre kitart." 
Az évek gyorsan teltek és Aron még semmit nem látott a világból a faluján kívül. A tizenhatodik életévében Beavatott lett, a szekta teljes jogú tagja. És a szekta teljes jogú tagja maradt még vagy egy hónapig.
Ekkor történt ugyanis, hogy Zadar Envrelin del Onprue y blabla y blabla nemesember, a vidék hercegkapitányának egyik talpnyalója és pohárnoka megelégelte, hogy a mi környékünkön elég gyakran tűnnek el a kiküldött abbit-lelőhely felderítők. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi lett a dolog vége, mindenesetre elég hosszú ideig megvolt a környékbeli jónépek vásárnapi szórakozása. Kérdezheted persze, hogy Aron hogyan kerülte el a máglyát vagy valami hitbuzgó barát kínzókamráját, de ha kicsit okosabb lennél nem is kellene kérdezned. Hatalomvágy, ez volt az én Isteni szerencsém. Zadar pohárnok mindig is szorgos volt, ha könyökölnie kellett felebarátai között és Aron lett a legújabb játékszere. Mérgek és gyógyfőzetek, amulettek, jóslatok, varázslatok. És az arany. Erre még később visszatérek. Szóval Aron itt találkozott először normális emberekkel. Nagy meglepetésére az emberek többsége nem használt mágiát, félt tőle, tisztelte. Alkalmazóit vagy megkövezték, vagy hízelegtek nekik, de mindig féltek tőlük. Hasonlóan tekintettek az aranyra is, féltek tőle és istenként tisztelték. Aron nem értette, miért övezi ilyen nagy tisztelet a sárga fémdarabokat, kicsiny falujában nem volt értéke az aranynak, nem létezett magántulajdon sem.
Zadar pohárnok tíz évig tartotta Aron Mestert börtönben. De el ne kezd mindjárt sajnálni, lefogadom, hogy te rosszabbul élsz most, mint Aron abban a börtönben. Luxus és bizonyos mértékig szabad kijárás járt hozzá. Mások rabok is voltak ott, de a legfontosabb közülük számomra Jhalien Mester, az alkimista. Aron nagyon sokat tanult az öreg kyr vérű mestertől, szép meséket a lélek transzmutációjáról és… és felesleges folytatnom és érzelgősködnöm. Jhalien Mester csúnya véget ért, az arany miatt. A pohárnoknak arany kellett, a Mester meg nem tudott csinálni, röviden ennyi. Erre az időre esik az is, amikor Aron Mester kezdtem szűknek érezni a börtönét és nagyon jól jött neki, hogy az Istenek megint rámosolyogtak. A várban egy csúnya betegség ütötte fel a fejét, hiába szorgoskodott, csak nem sikerült a bajt enyhíteni. A pohárnok is ágynak esett, hiába itta Aron nagy gonddal elkészített gyógyfőzeteit, állapota rohamosan romlott. Aron felvetette a haldokló pohárnoknak, hogy lenne még egy gyógymód, de ehhez bizony el kell mennie Ifinbe. Az Úr adott mellé pár embert a legvéresebb kopói közül – mint mondta csak a Mester biztonságának érdekében – és megkérte, hogy siessen.
Bár a sietségnek már semmi értelme nem volt, azért arra ügyelt az ifjú Aron, hogy minél messzebb legyen a vártól, mikor meghal a pohárnok. Biztos voltam benne ugyanis, hogy két kísérője milyen parancsot kapott a pohárnok halálhírének esetére.
"Egyikük sem érte meg ebben a világban a hírt, az Istenek akaratából két kísérőm a pohárnok halálhíréről első kézből értesült, magától a pohárnoktól. Az egyiket villám vágta agyon. Balfácán, minek mászkál láncingben vihar idején." 
A másikkal is az Istenek igazsága végzett, ugyanis nagyon torkos ember, valami koszlott faluban rengeteget megevett a helyi specialitásból, utána meg fájlalta a gyomrát, a nagy marha. Nem érte meg az estét. Aron egyedül maradt, most már nem volt értelme Ifinbe menni - ott keresték volna először, de szeretett volna már valamit látni is a nagyvilágból. Így aztán úgy döntött, hogy meghal Aron Mester és megszületik Sellaken, a javasember. Remek választás volt, a világi hatóságok nem feltételezik, hogy az egyszerű füvesember is ért a tiltott művészetekhez. Másrészről viszont nagyon jó bevételi forrás. Nekem elhiheted. Az egyszerű emberek képesek odaadni mindenüket egy szerelmi bájitalért vagy egy hajnövesztő szerért.
"Okulásodra leírom Sellaken reuma elleni szerét: végy egy pohárnyi vizet, rakj bele három kanál ecetet, nagy adag sót, kinint (a néphit szerint a jó gyógyszer rossz ízű). Rakj bele valami gyógyfüvet, teljesen mindegy milyet csak legyen a főzet kicsit darabos, látszódjon, hogy van benne hatóanyag. A lényeg, hogy ne ártson. A hatás két hét múlva várható, amikor te már messze leszel. Két ezüst, sok sikert hozzá." 
Sellaken négy év vándorlás után végül Hesterdanban kötött ki, ami elég kellemes kis tengerparti város. Itt viszont gondjai akadtak a hatósággal, ugyanis egy bizonyos magas rangú polgárnak nem nőtt ki a haja. Gyorsan kellett cselekedni. Arios szabad kompániája épp a város körül állomásozott - a város bérelte fel őket egy keleti barbárok elleni büntető akcióra.
Sellaken jelentkezett katonának, nem kérdezték a nevét, vagy azt, hogy mit csinált eddig, csak azt, hogy mihez ért. Meghalt Sellaken is és megszületett a hesterdani Lord Arios szabad kompániájának Patikáriusa.
Tíz év szolgálat, tíz év harc és pusztítás. Tíz év drogozás, a látomásokért. Most vége. A sereg megszűnt.
Öreg Patikárius, lehet itt az idő egy újabb halálhoz… és feltámadáshoz?

Fejezet a sereg történetéből 

Az a kurva Kofa már megint engem szemelt ki, hogy süljön ki szeme. Rohadt egy munka volt ez is. Látod Szentfazék? Még most is remeg a kezem. Soha nem ülök le még egyszer kártyázni ezzel a disznóval. Előttem van az önelégült pofája, amint azt részletezi, hogy tisztességes és nemes küzdelemben veszítettem, tehát tartozom neki egy szívességgel és pár arannyal. Mindig ez van, persze a szállásmesteri pozíció biztosít néhány előjogot, de ha valaki pofázik és a Hadnagy megtudja miről van szó, akkor asszem kemény heteknek nézünk elébe.
"Hogy miről van szó? Most mondtam ember, hogy kussba kell lenni, nem értesz a szép szóból? Jól van, de akkor te fizeted a piámat egész este, hozhatod az első kört. Persze a jobbikból." 
Minden ott kezdődött, hogy Kofa megtudta, egy hete elég nagy szállítmány drog és ajzószer érkezett a városba, ha nem állt volna lángokban a kikötő, akkor már biztos Toronban lenne az anyag. Kofa azt mondja nagyon spéci cucc, úgy áll tőle az elpuhult nemesek dákója, ahogy még ifjú korukban sem. Kofa állítása szerint a Kobrák is megneszeltek valamit, de nem tudják pontosan miről van szó, ha megszerezzük a cuccot, akkor le lehet zsírozni velük a dolgot, megkapják a részüket, mindenki jól jár. A drog árából egész jól eléldegélne a sereg egy darabig és nem kellene Kofa vernyogását hallgatni, hogy nap mint nap hatszáz embert kell etetnie, ruháznia, szállásolnia, bla bla bla, órákon keresztül, másrészt gondolni kell a nyugdíjunkra is.
Nos a legnagyobb problémánk az volt, hogy a futár a kereskedők negyedében van, igaz biztosak lehettünk benne, hogy ott is marad, hiszen a kereskedők negyede fallal van körülvéve és a lázadók éppen oda sáncolták be magukat.
"Te még csak most értél be minket, gondolom hallottál már pletykákat, mi történt. Neeem?"
A lázadás egy hete kezdődött, amikor a város urai megemelték az adókat. Volt nagy hepaj, gyújtogatás, meg minden, azóta nem sok hajó járt erre. A herceg első cselekedete az volt, hogy összecsinálta a nadrágját, a második, hogy felbérelt minket. Nekünk már volt referenciánk nála. Ez azt is jelentette, hogy veszett hírünk volt a városban és nemtől, fajtól függetlenül egyformán gyűlölt minket mindenki. Hírnevünknek hála, mire a városba értünk már csak a kereskedők negyedében tartotta magát a lázadás. Bejutni még nem nagyon próbálkoztunk. Az a fránya fal. Rohadtul nincs kedve senkinek falat mászni, de ahogy kinéz a dolog, az lesz belőle – a herceg ugyanis megtiltotta, hogy felrobbantsuk. Felhúzott orral, affektálva aszondta, hogy de hát, hát, hát akkor egy csomó ember megsérül… Komolyan ilyet szólt, másszon falra az ilyen egyedül, amikor a falon több száz dühös lázadó van. Igen, megtiltotta… mármint azt a falat, ami elválasztja a kereskedő negyedet a város többi részétől. A külső városfalról szerencsére nem esett szó, mi meg nem erőltettük.
"Igen jól láttad a városba jövet, a Hadnagy elit utászai nem krumplit keresnek a mezőn. Hehehe." 
Visszatérve a történetre tegnap sötétedés után indultunk Rókafüllel. Megmásztuk a külső falat, ami rohadt egy dolog volt tegnap. Igen, itt is esett. Szinte semmit nem tudtunk vinni magunkkal, nem akartunk nagy zajt csapni. Bár akár csaphattunk volna, szinte senki sem őrizte a külső falat. Két őrt és egy macskát láttunk, de csak a macska vett észre minket, a kis dög ugyanis ébren volt. Az emberi baromságnak nincsenek határai. Belül már könnyebb volt, ugyanis a marhák beépítették a teljes negyedet, a házak a külső várfalhoz támaszkodnak, lejutni gyerekjáték volt, lehet az utászokra sem lesz szükség. Könnyen megtaláltuk az Acél és Oroszlán fogadót, ahol Kofa információi szerint az emberünknek lenni kellett.
"Igen jól érzed, szerintem is baszott egy dolog Kofa információira hagyatkozni. "
A fogadó részbe nem mehettünk be, még valaki felismer bennünket és… ugye már említettem a hírnevet, amit a városban szereztünk? Hátul volt a bejárat az istállóhoz, elég nagy udvar, elfér ott vagy öt-hat nagyobb szekér is, most szinte teljesen üres volt. Kutyákra nem számítottuk, pedig... bizony, kellett volna. Ezért sántítok most. Az ugatásnak mindenesetre annyi haszna volt hogy kijött a kocsmáros segédje, hogy megnézze mi történik, addigra a kutyák már aludtak. Kicsit megszorongattuk, ennyi kellett mindössze ahhoz, hogy megtudjuk az emberünk a 13-as szobában lakik, nagyon spéci vendég, rebegte a fiú álmos szemekkel, akkor még nem tudtam miért. Remek. A fiú pechjére Rókafül csizmáját sikerült levizelnie. Hááát, egy ideig biztos csak kását tud csak enni.

Tököm kivan a mászástól, de megint kellett, fel az istálló tetejére – a lovak kussban voltak, szerencséjükre, ugyanis kezdtem magam egyre kutyábbul érezni. Egy hete nem szívtam démonfüvet, ennek mindig ez a hatása, gyorsabban jár a pofám, meg a kezem. Legnagyobb örömömre az eső még jobban rákezdett…

Az istálló tetejéről az emeleti folyosóra jutottunk, 13-as szoba. A folyosón mindössze két fáklya égett, a lenti helységből erőteljes italozás hangjai szűrődtek fel. Iszonyatosan nagy kedvem lett volna lemenni és meginni egy korsó sört, persze nem lehetett és a rohadt kedvem csak fokozódott.

Rókafül kopogott az ajtón. Öblös férfihang érdeklődött, hogy mi a faszt akarunk és ha nem kotródunk innen, akkor kiontja a belünket a földre. Sem én, sem Rókafül nem a jó modorunk miatt vagyunk ismertek, de az ilyen gorombaságtól nagyon fel tud menni pumpa, főleg miután átkozott dögök harapták szét az ember lábát. Tőrök elő, építsünk a kíváncsiságra, elővettem a legalázatosabb hangom.
„Elnézést a zavarásért, mélyen tisztelt vendégeink, de olyan hírek jöttek a kikötőből amelyek, úgy hallottam, khm, érdekelhetik önöket.”. Még valaki megszólalt, lépések hallatszottak. Rókafül addig várt, amíg az ajtón elfordult a retesz és nyílni kezdett. A nap első szerencsés dolga, hogy az ajtó befelé nyílt, elég nagy böszmeség. Rókafül úgy berúgta az ajtót, hogy a fickó feje a falon csattant, egyből rávetette magát, én meg berontottam, hogy elkapjam a másik fickót. Vagyis nőt. Ilyet még nem basztam, a futár nő volt, ráadásul olyan igazi, kikent elitnőci, eléggé lenge öltözékben. Kofa meg bassza meg az összes információját.
"Na, Szentfazék, hozhatod a második kört. Nem, NINCS kedvem kártyázni. Köcsög. "
Ezután minden úgy történt, ahogy egy igazi rémálomban történne. Az ajtó becsapódott mögöttem és hallottam a retesz kattanását. Mi a faszt csinál Rókafül, hogy fogunk így toroniassan távozni? – futott át a fejemen. A nő rám mosolygott és felkelt a székből. Ha kardot rántott volna semmi gond, de a ribanc mosolyogott, olyan kislányosan, amitől még a legkeményebb szívek is meglágyulnak.
"Ne röhögj marha, nem vagyok szentimentális, csak érzékletesen akartam leírni. Hagyd már abba! Mit mondasz, hogy nem hiszed? Hogy olyan ronda vagyok, hogy még a kurvák sem mosolyognak rám? Nos, ez mosolygott! Kurvára mosolygott! Hiába volt a kezemben tőr és Rókafül hiába gyilkolászta éppen a testőrét." 
© Danielle Fiore
Nem volt valami világos a szobában – két gyertya égett az asztalon, de az árnyak most hirtelen megsűrűsödtek, a nő megoldotta a köntösét a derekánál és a földre dobta az összetartó zsinórt, keze különös táncot járt. A látványtól nem tudtam mozdulni, a tekintetemet sem tudtam elszakítani a gyönyörű arcról, de valami nagyon rossz érzés motoszkált bennem, a tudatküszöb alatt, megfoghatatlanul. Biztos volt már ilyen érzésed, mint amikor mondani akarsz valamit, de a keresett szó sehogy sem jön a nyelvedre. Különben is, mit csinál ez a Róka gyerek, nagyon kussban van. A rossz érzés erősödött, most már azért nem akartam hátranézni, mert akkor szem elől téveszteném a ribancot, felé mozdultam és kezdtem volna, hogy „Hölgyem, mi csak a szállítmányt szeretnénk, nem akarunk…”. Az elitszajha szája sarkában megrándult egy izom, itt kezdett rájönni, hogy valami nem úgy alakult, ahogy ő azt elképzelte. A nő pillanatnyi elbizonytalanodása, azonban elég volt nekem, hogy rájöjjek mi a szitu, majdnem későn fogtam fel, hogy a ribi előbb még az elmémben matatott. A kurva még egy elkeseredett kísérletet tett, hogy fenntartsa a figyelmemet, ledobta magáról a köntöst.
"Mit mondjak, bejött a számítása, és ne röhögj már megint, ez komoly dolog. Igen, igen, el tudom képzelni, hogy TE mit tettél volna a csajjal, mit és hova dugtál volna és hogy a szomszéd utcában is hallották volna, de most már befoghatod a pofád." 
Talán már nem beszélgetnénk itt, ha a lotyó nem vét még egy hibát. Méreggel akart megölni. Röhejes, engem, a Patikáriust. Azt kérded, hogy hogyan? Megbűvölte a zsinórt, amit a földre dobott, amikor megoldotta a köntösét. Mérges kígyóvá változtatta és az meg belemart a lábamba.
"Ne hitetlenkedj, egyes vajákosok képesek erre, és tudod, hogy az én szavamnak hihetsz, ha az a hencegő Kofa mondaná, hát én sem hinném. Nem, én nem vagyok, akármit is mesélnek rólam a balgák, én csak egy füvesember vagyok." 
Hát, igen, a fájdalom magamhoz térített, éreztem, hogy még a kezemben van a tőröm, elhajítottam a repedtsarkú felé. A kígyót meg eltapostam a vasalt bakancsommal, egy pillanat alatt visszaváltozott kötéllé. Rókafül is magához tért, szólt nekem, hogy most már végezzünk a szajhával, mert kezd elege lenni. Megindultunk a nő felé, aki most a földön térdelt és a derekán lévő sebet ápolta, ami ugyan nem volt mély de már rájött, hogy mérgezett.
"Ami ezután történt az viselt meg igazából, ilyet nem láttam vagy harminc éve és eléggé felkavarta az érzelmeimet. Igen, baszd meg, nekem is vannak. Egyébként a harmadik kör mellé hozzál a kocsmáros sárkánytűz párlatából is, szükségem lesz rá." 
Hát igen, a rohadt ribanc az utolsó erejével megidézte a nyers mágiát és a testén keresztül szabad folyást engedett a pusztító erőknek. Villámok cikáztak örvényként a némber körül, miközben lehullt róla minden álca, előttem vált lassan ráncossá és megöregedett, láttam ahogy lassan megpörkölődik a teste, és az a szag…pont mint hajdanán. Dermedten álltam, ha Rókafül nem kiált fel a fájdalomtól akkor biztos itt várom meg a hajnalt. Hogy rám miért nem hatott a nyers energia? Ezt azért nem tudod, mert ostoba vagy, tudomány kérdése az egész, természetesen bőrpáncél volt rajtam ami szigetelt, nincs itt semmi hókusz-pókusz. Miután elült a vihar feltámogattam Rókát, és átkutattuk a szobát, pár percen belül megvolt az áru, Kofának ebben az egyben igaza volt, a kis ládában egy vagyont érő ajzószer és egyéb stimuláns volt. Az egyik pörgető anyagból adtam Rókafülnek egy adagot, meg magamnak is, a biztonság kedvéért. Állítólag dzsad arénákban nagyon népszerű a szer, még csata előtt. Szinte azonnal elmúlt minden fáradtság és fájdalom. Te haver, még mindig rajta pörgök a szeren, könnyen lehet, hogy napokig nem fogok tudni aludni. Mielőtt leléptünk volna a biztonság kedvéért átvágtam a szuka torkát, biztos ami biztos.
"Igen említettem, hogy láttam már ilyet sok évvel ezelőtt. Nem, ez nem tartozik rád. Sajnálom Szentfazék, de ahogy nagyon jól tudod, itt senkinek sincs múltja és ami nincs arról nem illik kérdezősködni, mert még beverik a pofád." 
Meg most már mennem is kell, az a szarházi Kofa mondta, hogy ugorjak be hozzá. Üdv, Tezsvér.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Yours was the first nice pic in google for the term "beautiful medieval lady". - If the pic is copyrighted, pls let me know and I cease to use it.

      Törlés