"Toron az én hazám? Vagy Abaszisz? Vagy egyik sem? Lassan megöregszem és még mindig nem sikerült eldöntenem, pedig lángvörös hajam lassan már őszbe vált…. "
Rókafül (Rak Omeclev)Faj: Ember
Kaszt: Harcos (toroni elitharcos)
Szülőföld: Abaszisz, felnőtt Toronban
Karakter leírás
Őszes-vörös hajú, 180 cm magas, megviselt középkorú ember. Rendkívül babonás, nyakában egy rókalábból készült szerencsehozó talizmánt hord, és a legtöbb toroni eredetű babonában is hisz. Szeret közmondásokat idézni. Darton vallású. Jobb felkarján a bicepszébe harapó farkas tetoválás van. A Kompániában a neve "Rókafül", mert vörös a haja. Vagy azért, mert éles a füle? Vagy mert a farkas tetoválását valaki rókának nézte? Vagy a szerencsehozó rókaláb amulett miatt? Vagy másért? Ennyi év után ki tudja már, miért ragadt rajta ez a név?
Út a seregig
44-szer ünnepeltük az új évadot amióta Ifinben megszülettem. Állítólag nehéz szülés volt: anyám, akit gazdag kereskedő apja kényszerített a toroni Omeclevhez nem tudta elfogadni, hogy egy magiszternek szüljön gyereket. Bele is halt a szülésbe. Hamarosan a teljes kereskedelmi szervezet magiszter apám kezébe került, én pedig dajkák közé Shulurba. Toron nem a legbiztonságosabb hely egy gyereknek, de hála a vagyonnak és származásomnak, nem ért nagyobb baj felnőtté avatásomig.14 voltam, amikor nevelőim elhatározták, hogy Tharr egyházának tanítása szerint a felnőtt férfiak közé emelnek. Tekintve, hogy egy magiszter leszármazottjáról volt szó, a ceremóniára meghívták a város nagyjait is. 6 egyidős fiú állt a pap előtt, aki egy hosszú történetet mesélt Tharr egyik hű szolgájának életéből, egyfajta tanulságul a következő generációknak. Ismertem a többieket, hiszen gyakran játszottunk együtt a város főterén vagy csorgattuk a nyálunkat a rabszolgapiac női részén, arról álmodozva, hogy egyszer lesz annyi pénzünk, amennyiért elkeltek a legjobb „portékák”. A pap beszédét így zárta:
„…így tehát elrendeltetett, hogy mielőtt a férfiakkal egyenértékűvé válik az ifjú, méresse meg tudását másokkal. Csak azok vétessenek fel a felnőttek közé, akik testi és szellemi képességeikben a gyengék és buták fölött állnak…. Féltucatnyian vártok itt a felemelkedésre, de csak öten lesztek megtiszteltetve a felnőttséggel. Helyt kell állnotok a szellem és a test próbáin, hogy bizonyítsátok rátermettségetek. Igyekezzetek legjobb tudásotok szerint, mert a hatodik kitagadtatik Tharr kegyéből…”– Már nem emlékszem, mi volt a folytatás, mert egyszercsak egy gondolat kezdett testet ölteni a fejemben. Mintha nem is az én gondolatom lett volna, hanem egy levegőben cikázó gazdátlan ötlet, ami arra várt, hogy valakinek a fejébe bekússzon. Mintha a fejem egy kis házikó lenne, amiben elhelyezkedik egy gondolat, mint egy ajándék szék a többi bútor közé:
„Hiszen több módja is van annak, hogy a 6-ból csak 5 legyen. Tharr nem kedveli a gyengéket, hisz azok úgyis elbuknának az élet viharaiban. Miért várjak a próbákra, amiken nem is tudhatom, hogy mi vár rám. A kezembe kell vennem az irányítást.”– Emlékszem, hogy ezeket gondoltam, vagy ezeket gondolta valaki a fejemben? Akárhogy is, mint ha kívülről láttam volna magam, ahogy kihúzom a tőröm és belevágom a mellettem álló fiú mellkasába. Érdekes, két nappal korábban még együtt rúgtuk a disznóbőr labdát, most meg az árnyékvilágba küldtem… A vér szaga töltötte meg a termet. Nagyjából ekkor éreztem, hogy újra önmagam vagyok.
Nos, a pap nem éppen így képzelte, hogy a 6 fiúból 5 maradjon, de az eredmény ugyanaz lett. „A halott fiú kitagadtatott Tharr kegyéből….” Aznap elmaradtak a hosszú próbatételek. Később megtudtam, hogy a szerencsétlen sorsú fiú apja, apám egyik ellenlábasa volt. Egyéni vallásfelfogásom felkeltette a császári gárda kapitányának érdeklődését. Mindenki úgy látta jónak, ha eltűnök a figyelem középpontjából egy időre, ezért én sem bántam, hogy a császári elitharcos képző szárnyai alá vett. Az incidenst hivatalosan Tharr rendelésének minősítették és nem is esett több szó róla a városban. Családunk ellenlábasáról pedig jó ideig nem hallottam ezután.
Nyolc évet töltöttem a kiképző iskolában. Kemény nyolc év volt. Tele fenyítéssel, vég nélküli edzésekkel, elméleti és gyakorlati tanításokkal, de főleg fenyítéssel. Utolsó éves voltam, amikor a császár egyik kegyencének testőrségébe osztottak. Osztottak? Ha-ha! Odadobtak mint egy kutyát, 3 évre eladtak századmagammal, hogy védjük a nyomorult életét Shulurtól húsz mérföldre egy kisbirtokon. Sokat tanultam itt a toroni diplomáciáról….
„a halottak is beszélnek, csak jól kell kérdezni őket…."Nem tudom, hogy eredetileg is a magiszterekről szólt-e a mondás, de talán nem is fontos. A halott támadók az ördögi praktikáknak hála, elárulták, honnan jöttek és ki bízta meg őket. Két nappal később útnak indult az egységünk az orgyilkosok falujába. A parancs egyszerű volt: „Senki se maradjon életben, se férfi, se nő, se gyerek, de még az állatok se…”. Véres éjszaka volt, el kell ismernem, egyike a legvéresebbnek, amit valaha megéltem, de a parancsot teljesítettük. Az üzenet egyértelmű volt a rivális nemesnek is: a földvita soha többet nem merült fel…..
"Csupán parasztok vagyunk a nemesek és Hatalmasok sakkjátékában."Leszerelésem után visszatértem Shulurba, hogy magiszter apám „kereskedésében” segítsek. Két bajtársam tartott velem a harcosképzőből: Kisgoblinnal és Kártyás Alex-szel igazi csapatot alkottunk. Nagyjából három évig végeztünk, nos…. nevezzük a munkát „agresszív érdekképviselet”-nek. Általában a szigeteken vagy Abasziszban győzködtük a partnereket, hogy fogadják el számunkra nagyon is kedvező ajánlatainkat. Épp Ifinben „tárgyaltunk” amikor megtudtam, hogy egy másik magiszter – családunk régi ellenlábasa – kémkedéssel gyanúsította meg apámat a császárnál. Nálunk nem nyomoznak sokat ilyen esetben, valami hamis okmányt talált a titkosrendőrség, így a cég Toronban tartózkodó ága lassú kínhalált halt a császár tömlöceiben. A Toronon kívülieket nemkívánatosnak minősítették, vagyis visszatérésünk esetére karóbahúzást, vagy még rosszabbat helyeztek kilátásba. Vagyonunk fele a feljelentőé, másik fele a császáré lett.
Ha bárki kérdez, én nem vagyok toroni! Bár a sok shuluri közmondás már nemegyszer majdnem elárult, tartom magam ahhoz, hogy abasziszi vagyok. Toronnal együtt Tharrt is elhagytam. A pyarroniak Darton-ja adta meg a válaszokat kérdéseimre.„Az élet egy vicc és a halál benne a slusszpoén”– mondta egyszer Ifinben az a paplovag, aki áttérített Darton hitére.
Úgy tűnik, Darton kegyeibe fogadott, bár a humora tényleg elég fekete: például néhány éve szétverték az egész sereget, amiben harcoltam, viszont egy héttel később Narvanban a Kompánia megmaradt tagjaival együtt én lettem a város hőse. Nagy kár, hogy Kisgoblin és Kártyás Alex már nem érhette meg ezt a napot, de – ahogy nálunk otthon mondták – „csak akkor hajózz, ha tengeren vagy”. Persze amikor a toroniak tudni akarták, hogy milyen nevet írjanak a nemesi levélre, csak a seregbeli gúnynevet mondtam – azt is aszisz nyelven…
Száműzött és hontalan lettem… egy magányos farkas, mint az, amelyik a felkaromat harapja. Igazi tűmesteri munka! Ma már csak a Kompánia maradt, és a szerencsehozó rókaláb a nyakamban. Ezek mindig velem vannak, ők védenek engem! Meg persze a kardom, amit – hűen a Kompánia elveihez – felajánlom annak, aki meg tudja fizetni.
Fejezet a sereg történetéből
Nagyjából tízenhat éve, amikor megtudtuk, hogy a családi vállalkozásunkat felszámolták a shuluri kínzómesterek, Kisgoblinnal és Kártyás Alex-el úgy gondoltuk, jobb, ha eltűnünk a figyelem középpontjából egy időre. Kisgoblinnak élt egy unokanővére Hesterdanban, így oda tartottunk. Az egyik este Kártyás Alex leült egy társasághoz játszani – persze nyert is, aztán valami homályos történet után visszaadta a pénzt nekik. Viszont a társaságról kiderült, hogy egy zsoldos seregből vannak. Három harcos hol is rejtőzhetne el jobban, mint egy seregben? Pár nappal később csatlakoztunk Lord Arios Szabad Kompániájához.
Szolgálatunk második évében az egyik ork törzs nyíltan támadt az egyik ügyfél érdekeltségeire és ezért odaküldték a Kompániát „tárgyalni”. Letáborozásunk után különös betegségek támadták meg a katonákat, amiket csak Patikárius tudott gyógyítani. Azonnal felismertem, hogy csapatunk magiszteri mágia áldozata, de mivel Patikárius nem kért külön pénzt a gyógyításért, feltételeztem, hogy ezúttal nem ő küldte ránk ártó mágiáit. Akkor viszont kellett lennie valakinek az ork kutyák között, aki sötét praktikákat művelt.
Elmondtam sejtésemet Hadnagynak. Sokáig kellett magyaráznom, kikerülve az olyan kérdéseket, mint pl. „…és ezt te honnan tudod?” Végül Hadnagy összeválogatott pár egészséges embert, akikkel rajtaütöttünk az orkokon. Amíg Hadnagy és még páran a látványos tombolást végezte, Kisgoblin, Alex és én hátulról lopóztunk az ork táborba. Árnyékról árnyékra surrantunk, és végül megtaláltuk azt a kis mocskot, aki az átkokat szórta. Az ilyen mágiaszórókkal a régi szokás szerint bántunk el: bal kezét levágtuk, majd fejét vettük, szájába ezüstpénzt helyeztünk és észak felé fordulva zsákba tettük a levágott testrészeket. Ez nem csak babona, ez tényleg használt – seregünk diadalmasan tért vissza a küldetésből.
Utolsó küldetésünkön Hadnagy a főseregbe, a talpasok közé osztott be hármunkat. Hiába mondtunk, hogy ésszerűbb lenne az ellenséges törzsfőnök ellen egy orgyilkos küldetésre küldenie minket. A csata előtt azonban egyenesen Lord Arios, a Legfőbb Hadúr hivatott minket. Elmondta, hogy kémkedési szaktudásunkra lesz szükség. Hadnagy és az emberei azt a parancsot kapták, hogy a szekereket védjék, tehát azt kell kideríteni, hogy a talpasokra vár-e meglepetés a harcmezőn. Kisgoblin és Alex vörös-kékre mázolták magukat és a klasszikus „foglyot viszünk” trükkel elindultunk a barbárok táborához. A csata már elkezdődött mire a megfelelő helyre értünk. Elég nagy volt a zűrzavar, így az egyik alvezért könnyedén le tudtuk vágni. Csak ekkor vettük észre, hogy a szomszédos domb mögött várakozik a barbárok lándzsás segédcsapata, hogy hátba támadhassa a szekértáborunkat. Azonnal jeleznünk kellett Hadnagynak, nehogy elhagyják a helyüket. Teljes erőből rohantunk vissza a legrövidebb úton – a csatamezőn keresztül. Amikor Alex elérte Koriallt, a zászlóvivőnket, kikapta kezéből a zászlót, hogy szélesen lengetve értesíthesse a Legfőbb Hadurat. Hiába! Hadnagy valószínűleg félreértette a jelzést, mert azonnal rohamra indult. Felénk!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése